Az elmúlt napokban belefutottam egy anonim posztba, ami nagyon erős kritikát fogalmazott meg a coaching szakmával kapcsolatban.
És őszintén?
Fájt olvasni.
Nem azért, mert ne lenne benne igazság.
Hanem mert pontosan azt írja le, ami NEM coaching – mégis annak hívják.”
Egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy a „segítés” valójában:
– kéretlen tanácsadás
– fölérendelt szerep
– „én jobban tudom” attitűd
– finoman csomagolt megmondás
És ez tényleg képes ártani.
Kapcsolatoknak. Önértékelésnek. Biztonságérzetnek.
Fontos kimondani: ez nem coaching.
A coaching nem arról szól, hogy:
✖️ megmondom, mit csinálj
✖️ értelmezem helyetted az életed
✖️ „rávezetlek” arra, amit én helyesnek tartok
Hanem arról, hogy:
✔️ ott találkozom veled, ahol éppen vagy
✔️ kérdezek – de nem irányítok
✔️ tartok egy biztonságos teret
✔️ tiszteletben tartom, hogy a TE életedben te vagy a kompetens
És van még valami, ami szerintem kulcsfontosságú:
👉 Nem coacholunk kéretlenül.
👉 Nem coacholjuk a barátainkat „csak úgy”.
👉 Nem használjuk a szakmai eszköztárunkat hatalmi pozícióként.
A jó coaching után az ember nem kisebbnek érzi magát.
Hanem:
✨ tisztábban lát
✨ kapcsolódik önmagához
✨ egy kicsit könnyebb lesz
Szakemberként számomra ez alap:
Nem órákat adok el.
Nem megoldásokat.
👉 Teret. Figyelmet. Kísérést.
És talán pont az ilyen történetek miatt fontos erről beszélni.
Mert a coaching egy gyönyörű szakma. És megérdemli, hogy jól legyen képviselve.
Ha szeretnéd megtapasztalni, milyen egy biztonságos, ítélkezésmentes coaching tér:
📩 írj nekem
🗓 www.careforyou.hu/kapcsolat
📱 @berkovicsildiko_lifecoach
